Tréner
Kommunikáció és együttműködés fejlesztése
Mert a kapcsolataink minősége meghatározza a mindennapjainkat
A kommunikáció velünk születik, azt gondoljuk megy nekünk, hiszen.. hiszen elmondtuk, leírtuk, megmondtuk.. Miért nem tudja/érti? Minden nap, minden formában kommunikálunk, mégis éppen a közeli kapcsolatainkban a legnehezebb jól működtetnünk. Munkatársakkal, a párunkkal a családdal.
A legtöbb konfliktus mögött nem rossz szándék áll, hanem a legkülönfélébb kommunikációs zavar félreértések, ki nem mondott vagy rosszul megfogalmazott igények, bántóan ható kritikák
Holott a tudatos kommunikáció és az együttműködés fejleszthető készség.
Tréningjeim célja, hogy a résztvevők jobban értsék saját működésüket, tudatosabban legyenek jelen kapcsolataikban, és olyan gyakorlati eszközöket kapjanak, amelyek segítségével könnyebben teremtenek együttműködőbb, biztonságosabb kapcsolatokat.
Asszertív kommunikáció
Az asszertivitás nem azt jelenti, hogy mindig érvényesítjük az akaratunkat, hanem azt, hogy képesek vagyunk önmagunkat őszintén és tisztán képviselni úgy, hogy közben figyelembe vesszük a másik ember szempontjait is.
A tréning során a résztvevők többek között megtanulják:
- felismerni és kifejezni saját szükségleteiket,
- hatékonyabban meghúzni személyes határaikat,
- nemet mondani bűntudat nélkül,
- nehéz beszélgetéseket kezdeményezni és vezetni,
- visszajelzést adni és fogadni,
- konfliktushelyzeteket konstruktív módon kezelni.
Együttműködés fejlesztése
Az együttműködés nemcsak jó szándék kérdése. Szükség van hozzá önismeretre, bizalomra, megfelelő kommunikációra és arra, hogy képesek legyünk meglátni egymás nézőpontját.
A tréning segít abban, hogy a résztvevők:
- tudatosabban értsék saját kommunikációs mintáikat,
- felismerjék, hogyan hatnak másokra,
- hatékonyabban kezeljék a különbségeket,
- csökkentsék a felesleges konfliktusokat,
- erősítsék kapcsolataik minőségét.
Kinek ajánlom?
Szervezeteknek
Csapatok, vezetők és munkatársak számára, akik szeretnék fejleszteni:
- a munkahelyi kommunikációt,
- az együttműködést,
- a bizalmat,
- a konfliktuskezelési kultúrát.
A tréningek a szervezeti működés sajátosságaihoz igazíthatók, és jól illeszthetők a mentálhigiénés és munkavállalói támogatási programok mellé.
Pároknak
A jobb megértésért, a tisztább kommunikációért és a konfliktusok tudatosabb kezeléséért.
Szülőknek
A határok, szükségletek és érzelmek egyértelműbb kommunikációjáért, valamint a biztonságosabb kapcsolódásért a gyermekekkel.
Pedagógusoknak és segítő szakembereknek
Azoknak, akik munkájuk során folyamatosan kapcsolatban vannak másokkal, és szeretnék tudatosabban használni kommunikációs eszközeiket.
Módszer
A tréningek gyakorlatorientáltak.
Nem pusztán elméleti tudást adnak, hanem önreflexióra, helyzetgyakorlatokra, közös gondolkodásra és saját tapasztalatokra épülnek.
Hiszek abban, hogy a valódi változás nem attól történik meg, hogy valamit megértünk, hanem attól, hogy lehetőségünk van kipróbálni, megtapasztalni és beépíteni a mindennapi működésünkbe.
A kommunikáció tanulható. A kapcsolataink minősége fejleszthető.
